budoakademia

2023. máj 4.1 perc

Sok kicsi... és nekünk sokat számít!

Tisztelt Barátaink , Szülők és Tagok!

Befordultunk a célegyenesbe, május 22- én lezárul a határidő az 1% -ok felajánlását tekintve.

Kérünk mindenkit, hogy segítse a munkánkat adója 1% val!

Tudom, hogy sablon szöveg, de ezekben a nehéz időkben bele sem merek gondolni ,mi lenne a felajánlásotok nélkül. Igyekeztünk nem felhasználni , elkölteni az eddigieket, hanem visszaforgatni , olyan fontos területekre befektetni, ami az egyesület ,,építkezését,, szolgálja tagokban ,létszámban és szakmai színvonalban. Jut és jutott kézzel foghatóbb területek támogatására is. Idén olyan magasak már a tábor díjak, hogyha nem ebből állnánk a tatamik bérletét vagy szállítását, azt hiszem táborunk sem lenne. Szó szerint létkérdés a számunkra. Így tudjuk a havi és féléves díjakat is minimum szinten tartani. Tudom, hogy az emberi kényelmesség , nagy akadály, én is ráülök ,,Pató Pál uram ,, szekerére , hogy ,,ej ráérünk arra még,, , én is Zsuzsit kértem meg , hogy intézze a dolgot, de ez most élesebb penge ,mint eddig.

Tisztelettel és köszönettel kérlek benneteket, hogy rászánva azt a pár percet ,aki teheti tegye meg, hogy támogat bennünket.


 
A facebook alábbi videóin minden adat és segítség megtalálható hozzá.

Központi Budo Akadémia Harcművészeti Sportegyesület 18598669-1-13

Köszönjük! Sh

    7