Kíváncsiak voltunk, hogy mit is jelent számotokra a küzdősport. Kérdéseink megválaszolására Alexet és Leventét kértük meg. Olvassátok kedvetekre :)
Mióta edzel és miért kezdtél el jitsuzni?
10-12 éves koromban írattak be a szüleim küzdősportra. Később az egyetemen kötelező volt a testnevelés illetve a katonai közelharc. Itt találkoztam az egyik órán a Jiu Jitsuval. (..) Az első félév nagyon nehéz volt aztán persze aklimatizálódik az ember! :)
(Buranits Alex)
Mi a motivációd? Miért jársz edzésekre?
Az edzésekre rengeteg okom van szívesen járni. Egyrészt maga a küzdősport, és az a szellemiség, amit Shihan képvisel, nagyon erős testi-lelki tartást és önbizalmat ad az embernek az élet összes területén. Másrészt ennél jobb társaságba nem igazán kerülhettem volna, mindig számíthatunk a másikra, akár a dojoban, akár azon kívül van szükségünk segítségre. Imádom, hogy mindenki pontosan tudja, mikor minek van az ideje, ha meg kell feszülni edzésen, akkor megfeszülünk, ha utána szórakozni kell, abból is kihozzuk a maximumot.
(Hazay Levente)
Szerinted változtatott rajtad a jitsu? Ha igen, miben (pl. nagyobb lett az arcod :), összeszedettebb lettél, jobb lett a koncentrációd, jobb lett a kiállásod, határozottabb lettél stb.)?
Igazándiból nem tudok válaszolni a kérdésre, mivel 5 éves korom óta judozom/jitsuzom, nem tudom, milyen lettem volna ha nem így lenne. Annyi biztos, hogy manapság már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle, rengeteg magabiztosságot kölcsönöz az embernek, ha tudja, hogy ha igazán nagy baj van, akkor is megállja a helyét.
(Hazay Levente)
Mi a legnagyobb élményed, ami az edzések vagy épp a jitsu kapcsán ért?
Az ha végre sikerül vagy sikerült egy technikát "élesben" is bevetni és látom ,hogy működik és semmi sem volt hiába! Az edzésen mindig van valami új élmény, nehéz lenne kiemelni konkrét példákat.
(Buranits Alex)
Szerinted jó dolog az edzőtábor? Szívesen mész?
Szerintem nagyon jó dolog a tábor igazság szerint ott tudok tanulni a legtöbbet! Tetszik a folyamatos terhelés és ,hogy még így sincs két egyforma nap. Valahogy megáll az idő arra a pár napra és a sok edzés ellenére is van ,hogy egyik a másik után csak úgy elrepül! Természetesen vannak olyan pillanatok mikor az ember már alig várja ,hogy vége legyen de összességében mindenkinek tudom ajánlani aki még nem próbálta ki!!! Furcsa egy ilyen tábor után vissza állni a normális kerékvágásba a "hétköznapi" életbe megesett szerintem nem csak velem ,hogy tábor után még vagy 2 napig Oss"al köszöntem vagy vettem fel a telefont! Érdekesen néztek néha az emberek...
(Buranits Alex)
Mi okoz/okozott a legnagyobb nehézséget az edzéseken? Sikerült rajta túl lépned? Hogyan?
Az ember mindig törekszik a tökéletességre, annak ellenére, hogy sose érheti el. A legnagyobb nehézség észrevenni a saját hibáimat, és kijavítani őket. Erre egy nagyon jó megoldási lehetőség, ha megkérdezed Shihántól hogy mi a hiba, és azt hogy hogyan kell kijavítani.
(Hazay Levente)