Minden nyári tábor sikeres, mert ha csak egy ütést is csinálunk már előre léptünk. Nem tudom mennyire fedheti a sikeres szó mindazt, amivel többet hozunk haza, mint amit bevittünk. A siker nehezen mérhető fogalom és ha nem köthető reál mércékhez, akkor ez meglehetősen szubjektív. Ezért másként fognám meg mindazt az eredményt, amit kapunk a tábor végére.
Összességébe negyvenkét fő jelent meg a táborban, ami az utóbbi négy év rekordja. Nem is igazán értünk el a megszokott terembe. Tartalommal telt meg az a régi szállóige, hogy táborba jönni nem kötelező, hanem természetes. Annak ellenére is , hogy a negyvenkét fő mellett olyan tizenkét fő maradt le – munka ,sérülés, esküvő – akik az aktívan edzőkhöz sorolhatók. Ők azonban telefonon és neten tartották velünk a kapcsolatot, tehát ha fizikailag nem is, de ,,virtuálisan,, velünk voltak.
Nagyon komolyan vette mindenki az edzéseket, halálig törték magukat, senkit nem láttam ,,spórolni,, magával, pedig ez nálam nem egy könnyű dolog. A kezdők pedig olyan példaképeket láttak a csapatban, ami komoly mágnest jelentett nekik a továbbiakhoz. Azt gondolom nem a tábor sikeres, hanem már az a folyamat, ami napi rutin szinten folyik. A tábor csak egy állomása – bár kiemelt állomás – annak a lüktetésnek ,ahogyan az Akadémia lélegzik.
Hétvégi találkozó találkozókat követ, együtt mennek edzésre és hazafelé, elkísérik egymást, - és a sörözőbe is :))- a közösségi csoportjukban órás szinten jelennek meg bejegyzések, a hotelban egy szobába gyűlnek össze és az éjszakai balatoni vízi party-ból sem hiányzott senki.
Egyvalaki délután bedobott egy nap egy vízi játékot, ami után két és fél órán keresztül forrt a víz negyven ember körül. Aki a parton volt mobilon hívták be. Azt hiszem, hogy a szakmai és emberi – közösségi – sikerre egy igazán jellemző momentum mutatott rá.
Stágel György négy danos Jitsu mester és tanítványa jött hozzánk, hogy grappling technikákat oktasson. A közös ebéd után már többször elindultak hazafelé, aztán mégis visszatértek, bejöttek hozzánk a Balatonba is, majd késő este a kilenc órai edzés megtekintése után mentek csak haza. Nehezen. Rettenetesen jól esett mindenkinek, hogy ennyire jól érezték magukat velünk és látták, hogy nem babrálják a srácok a jitsu-t, kemények, mint a vídia.
Nos, ha ez nem siker, akkor mi az?
(Kovács Károly Shihan)