Utolsó topic, ami már régóta mozgatta a fantáziámat az az volt, hogy mi a legjobb abban ha valaki Shihan? Mit szerethet egy Mester a legjobban a tanításban? Akadémiánk vezetőjét kérdeztem és meglepő módon az alábbi választ kaptam.
"Semmi jó nincsen benne. Óriási kihívás minden szinten. Pláne, hogy korral is jár. Már én sem úgy robbanok, mint anno és ez nem esik jól. A jitsu nem elméleti foglalkozás, hanem mozgás, lüktető élet. Egyébként nem úgy látom, hogy valaki is meghatódna ettől és én ennek örülök. Azt, hogy ki hogyan látja ezt és engem, őket kell erről megkérdezni. Ez csak egy fokozat, elnevezés. A lényeg, hogy legyen mögötte tartalom. Én még most is rettenetesen igyekszem azon dolgozni, hogy ezt kitöltsem. Nagyon igyekszem alkalmassá tenni a fizikai hátteremet is ehhez, ami az elmúlt években leépült, műtétek, sérülések miatt.
Idén táborban, ha keveset is de már be tudtam szállni a közös edzésbe. Lassan ütve az ötvenhatot azért ez nem olyan rossz. Nagy dolog egy ilyen övet hordani. Sokáig gondolkodtam azon, hogy fehérre váltok. Ne az övemet nézzék, hanem engem. Ne az öv tegyen naggyá, hanem a teljesítményem. Aztán, jelenlegi fejlődésemben ott tartok, hogy kihívás ennek is megfelelni. A csatában messzire látszik a zászló, nem bújhatok el én sem. Legyen számomra ez is kihívás és inspiráló, hogy másokat is inspirálhassak.
Egyébként simán ,,shihi bá"-nak szólítanak a hátam mögött. Tekintély gyilkosok!
A legrosszabb, hogy a legkisebbek közül is beszólt nekem az egyik apagyilkos hat éves és, amikor kérdeztem, ezt honnan vette, hát hallotta és úgy gondolta ez a tuti. Erről ennyit..."
Kovács Károly Shihan