• Shihan Kovács Károly

Nyárzáró gondolatok

Március végén nem az volt a kérdés lesz-e tábor, hanem az, hogy lesz-e egyesület? Hajszál választott el bennünket a teljes vesztegzártól.

Marcinak volt egy mondata a csapatról, amikor az esküvőjét tervezte: „de hiszen ők a másik családom…” Ez nagyjából fedi, azt amilyen érzésekkel viseltetünk egymás iránt. Látom, ahogyan életvitel-szerűen kapcsolódik mindenki a másikhoz, edzésidőn kívül is. Együtt lógnak, dolgoznak, mennek bulizni, és folynak a hajnalig tartó chatelések.

Fantasztikus dolgokat éltünk meg. Olyan hiányérzetet éreztünk egymás és a közös „őrületünk” iránt, amiről nem is gondoltuk, hogy ennyire tud „fájni”. És kitaláltunk mindenfélét, csak hogy együtt legyünk, még ha az éterben is.

Sanyiék futtatták a gí-projektet, Marci Muszashi bábfilmet készített, és igyekeztünk mindenféle szakmai és szórakoztató anyagot összeállítani. Toltuk az 1%-os kampányt, igyekeztem, hogy már a csapból is idegesítően folyjak.

És egyszer csak kiderült, hogy megvan mindenki, de a helyzetből fakadóan sokkal szétszórtabban, messzebb, mint normális esetben. Volt, aki Balatonra, vidékre vonult vissza.

Ezért tudtuk, hogy bár a TÁBOR egyébként is az év legkiemelkedőbb eseménye, jelenleg olyan ponttá nőtte ki magát, amitől létkérdéssé is vált.

Ez éltetett mindenkit a helyzetbe belefáradva, erre vártunk és ebből kellett energiát merítenünk a most elkövetkezőkhöz.

Rettenetesen nehéz helyzetbe voltunk, hiszen egyrészt három hónap alapból kiesett az életünkből és két hónapig csak alkalmanként tudtunk edzeni.

Sokan elvesztették a munkájukat, újra kellett építeniük az egzisztenciájukat. Mégis beáldoztak mindent a táborért, az együttlétért.

A tábor ennek megfelelően messze nem a megszokott mederben folyt. Az erőnk, állóképességünk, technikai rutinunk nem a megszokott szinten állt. Csak részben tudtuk előkészíteni a technikai tudást az esetleges övvizsgákhoz, aminek az esélyét nagyon alacsony százalékban láttuk. Annyit tudtunk, hogy nagyon kellene, mert levezetné a felgyülemlett feszültséget, és megalapozná a jövőt. Most versenyekre sem támaszkodhattunk, nem voltak felkészülési edzések.

De hiába az esetleges tolerancia és szükség, teljesítmény nélkül nem adunk semmit. Az olyan, mintha arcul ütnénk az elveinket.

Hogyan is működik egy haditerv? Alezredes katonatisztként mondom: SEHOGY.

Abban a pillanatban megváltozik minden, ahogy elkezdődik. Azonnal alkalmazkodni kell az új és új helyzetekhez.

Hiába a meghirdetett felkészülési edzés, ha éppen új munkahelyen mented a romokat. Most is alkalmazkodva kellett kiemelni a legtöbbet, amit a helyzetből kiemelni lehetett.

A táborban a szokásos napi öt edzésből így hármat az elveszett idő és a technikák tanulására kellett pótlólag beállítani. Nem volt választásunk. Ez nem csak fizikailag, hanem szellemileg is, sőt főleg szellemileg megterhelő. Anyagrészenként minimum az egyharmada ismeretlen volt a vizsgaanyagból szombat reggel, amikor leérkeztünk.

De belehúztunk.

Gondosan átnéztük az anyagot és a bonyolultabbakat hagytuk hátra. A danosok és barnák nélkül semmi nem ment volna. Minden danos és barna beállt az oktatásba, és ha kellett partnert adtak.

Bogi és Alex kék övvizsgája konkrétan felemésztett minden szabad kapacitást. Este tízkor még edzettünk, annak ellenére, hogy egy év is kevés volt a világítás megjavításához. Csak a fehér ruhák világítottak valamennyit.

Logikusan nem szerencsés és igazságtalan is súlyozni bárkinek a teljesítményét, de azt hiszem, Péter sensei volt a legnehezebb helyzetben. Péterre osztottam a zöld öv felkészítést, ami súrolta a kitolás fogalmát, pláne, hogy két nappal előtte tudta meg. Láttam rajta, hogy nem örül, de mit tehetett volna? Hátranézett a hátára, feltette a sok púp mellé még ezt is, meghajolt és tette a dolgát.

Tudtuk, ismertük a narancsok jelenlegi felkészültségi szintjét, és nem sok jó véleményt tudtunk mondani róla. Az edzés-zárlat alaposan megdarálta a tudást és a hátteret, nem tehettek róla, de erre ráülni sem lehetett.

Ám Péter sensei beleállt és milliméterről milliméterre napi plusz három-négy órában kisajtolt a srácokból, lányokból mindent. Este tíz után még a dojoban voltak, kihűlt az esti fröccs, mire abbahagyták… de senki nem unta, senki nem kívánta az egészet a pokolba és ez új volt nekem.

A dan-kollégium függőben hagyott egy kérdést, és úgy indultunk neki a számonkérésnek, hogy egy zöld csík már mindenképpen benne van a pakliban. Aztán jött a keserű leves!

A zöld csapat szó szerint a lehető legrosszabb helyzetbe passzírozta a dan-kollégiumot, és szárnytárogató, tanácstalan pingvinekké avanzsált bennünket. Csak néztünk, mint a gázpalack…

Bár voltak technikai megingások - hol nincsenek - de a srácok azonnal javították, és olyan teljesítményt vágtak ki, hogy teljesen tanácstalanul tettük fel a kérdést: ezek után mi a fenét követeljünk tőlük? Decemberben, ahogy terveztük, semmiképpen, hiszen ehhez kell a tábor katalizátora. Persze, mindent meg lehet szorozni, de meddig van értelme? Jól tudjuk, a kevesebb néha több.

Péter sensei a saját munkájának a csapdájába esett, mert olyat produkáltatott, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Évi az az Évi, aki még a bokszzsákot is simogatja, mert sajnálja, küzdött és győzni akart! Ha ez nem fejlődés, akkor mi az? Ezen kívül az éves viselkedésük és kitartásuk is csak nyomott a latba. Itt voltak, kitartottak és tudták, hogy nem akarunk éles Zöld tesztet, ez nem zöld vizsga. Ennek ellenére mindent, amit ebben az évben csak ki tudtak adni magukból, azt kiadták. Laci konkrétan belázasodva csinálta végig az egészet.

Szóval a srácok kényszerpályára állítottak minket. Péter, aki a zöld övet korábban váltig ellenezte, végül – velünk egyetértésben - ő mondta ki, hogy ezt felül kell bírálni.

Ez van. A dan-kollégiummal és a (már) zöldekkel megbeszéltünk bizonyos további követelményeket, de ezzel itt és most ne törődjünk, maradjunk meg a legenda gyártás jóleső részénél. Ez Zöldet ért.

Ki kell emelnem a kisebbeket is, akik kivételesen lejöhettek velünk és külön képzést kaptak. Gerinek és Marcinak totál szokatlan volt ilyen csöppségekkel dolgozni, de legfőbb ideje volt beleszokni ebbe is.

Eredetileg, - lásd haditerv – a kicsik napi egy - egy óra edzés után mehettek volna nyaralni. Erre nem végig csinálják a felnőtt edzések 70 % -át?! És persze hogy a megszokott éves legforróbb napokon! A Balaton is egy kád melegvíz volt a 35 fokban, nem még a dojo fülledt levegőjében a magas páratartalmat „élvezni”…

Csak képzeljük el, micsoda teljesítmény! Egy-egy alkalommal voltak sírásra görbülő szájak, de csoda volt látni, ahogy a kis lelküket rendberakják és melóznak tovább. Tomika is a törött ujjával kikövetelte a helyét a csapatban, és Bogi is elismerően szólt a földharc teljesítményéről. Mondom Bogi, akitől még nem nagyon hallottam ilyesmit.

Itt kell szólnom a szülői csapatról.

Tavaly is volt már példa arra, hogy velünk jöttek páran, de idén a szülők már csapattá alakultak. A bevezető, megnyitó beszédemben ki is jelentettem, hogy vannak danosok, haladók, szülők, gyerekek és teljesen kezdők. Ez itt mind nem érdekes. Ez itt egy edzőtábor, és mindenki edz, dolgozik. Ezt abszolút tudomásul vették.

Nemcsak, hogy mindenben mögénk álltak, felvételeket csináltak, asztalt rendeltek, vagy éppen Regi vált csapatfodrásszá, de be is álltak edzésre, és meg kell mondjam, olyan ütéseket toltak a hölgyek a pontkesztyűmbe, hogy majd leszakadt a kezem. Gabi profi kézilabdázóként megtanított arra, nem jó ötlet szembe helyezkedni ilyen erővel. Zolival, Attilával hajnalban hazamenőleg igyekeztük megváltani a világotJ több –kevesebb sikerrel. Zolit, szegényt aztán szólította a hétfői munka, de mit ne mondjak… nem esett jól elmennie.

Idén az övvizsgák adták azt a fizikai, szellemi és éves teljesítménynek a kicsúsosodását, amit mérhettünk és valódi próbákat jelentettek. A már említett esetekkel együtt mindenki szépen hozta az elvárhatókat. Idén Bogi és Alex képviselte a legmagasabb fokozatot a kék öv szintnél.

Ancsa és András sensei kezeibe utaltam a felkészítésüket, vizsgáztatást. Ancsa ezen kívül Boginak volt az ukéja is egyben. Ezúton köszönöm a barnáknak a segítséget. Itt kell megjegyeznem, hogy fura dolog ez az érlelődés. Úgy szoktam jellemezni, hogy berobban a mozgás. Általában sok- sok éves edzés után egy pihenő szakaszt követően robbanásszerű fejlődés figyelhető meg, ami tart pár hétig, hónapig és ebből él az illető hat, hét évig is a következőig. Első ízben Alexnél figyeltünk fel erre, aztán Boginál is egyértelművé vált. Magukra találtak, de ez a partnerek nélkül nem ment volna. Kihozták belőlük a legjobbat.

Staga mester nélkül nincsen tábor. Az immár évek óta tartó képzése, technikai felépítése a technikai rendszerbe épült be és már folyamatosan visszaköszönnek a tanultak. Már régen nem vendég, idetartozónak érezzük Stagát, és ő is így jön hozzánk.

A barnáknál elkezdtem érezni azt a segítő alázatot, ahogy példát mutatva nem engedtek pihenni senkit, és olyan vákuummal dolgoztak, hogy maguk után szippantották a többieket.

Amit szeretnék még megemlíteni az az, hogy igazságtalanul bántak velem a tábor zárásakor. J

Ugyanis azzal kaptam egy üveg különleges italt, hogy köszönik a tábor szervezését és mindent.

Nos, most kell szólnom arról, hogy csak beleültem a készbe, és ez már a harmadik alkalom, amikor alig csinálok ezzel kapcsolatban bármit is.

A danosok és barnák vitték a felkészítést, vizsgáztatást.

Ancsa kézbe vette a PR. anyagok rendezését és edzést vezetett.

Andris és Zoli sensei intézte a tatamikat. Mire leértem, éppen pakolták és ragasztották a talajhoz őket. Andrissal már korábban is lejöttünk helyszíni szemlére.

Ancsa tervezte és intézte a tábori pólókat, a szülők pedig szállították a srácokat Sződről.

Geri hozta a diplomákat és intézte a szülinaposok tortáját, hogy csak pár dolgot emeljek ki a jéghegy csúcsából.

Szóval, összegezve a dolgokat: meglehetősen megrázta az életünket ennek az évnek a történései, ezért nagyobb távolságokból nagyobb különbségekkel és nagyobb korosztály ollóval jöttünk le .

Ám az év legforróbb napjaiban napi öt edzéssel és izzadással összeforrva azt mondhatom: különbözően jöttünk, de együtt mentünk haza.

Mindenkinek megvoltak a saját sikerei, amire vonatkozólag nem győzöm hangsúlyozni a régi mottónkat: Az egyén sikeréhez a többiek áldozatvállalásán keresztül vezet az út.

Talán mondanék még pár gondolatot a jövőt illetően.

Mindenki látja, hogy egyértelműen az „erő jitsu” felé haladunk. Bizony, előtérbe került a küzdelmi alkalmazás és ennek hátterét az erőt, állóképességet is növeljük, ahogy csak tudjuk.

Staga sensei szavaival élve: nagyon kellemetlen brigád vagyunk, és nem könnyű velünk harcolni.

Ez még akkor is hízelgő egy Európa-bajnoki helyezettől, ha önfényezésként használjukJ. De a mestert ismerve nem szokása barátságból sem ilyeneket mondani. Ez nagy motivációt jelen mindannyiunk számára.

Ezt folytatjuk, de természetesen a belső energiákra is oda kell figyelnünk.

Ezt az egyensúlyt hivatott Anita sensei az IAIDO bevezetésével és irányításával megtartani.

Kényes egyensúlyi helyzetbe érkeztünk, nagyon oda kell erre figyelnünk.

Az övanyagunk elavult, ez nem is kérdés. Sajnos vannak szükséges részek, amik nélkül ellennénk, de ez olyan, mint a zenében a szolfézs. Ha nem csinálod, egyre nagyobbak lesznek a rések a falon és meginoghat az építmény.

Ebben az évben ennek a végére kell járnunk, és remélem fel is tudjuk venni videóra.

Már ebben az évben is terveztem téli tábort, „elit” edzéssorozatot és az egyetemi edzések beindítását.

Ezek most is napirenden vannak, remélem a pandémia hagy megvalósítható terveket ezekből.

Nagyon sajnáltam mindazokat, akik szerettek volna, de mégsem tudtak lejönni táborba. Sajnos többen voltak, sőt sokkal többen, mint egészséges lett volna. Senkit nem felejtettünk el, ha tudtuk, tartottuk velük a kapcsolatot. Ki tudja, jövőre lehet megfordul ebben a helyzet, és akkor nekünk esik majd jól, ha felemelik a telefont felénk.

Ezúton is szeretném bevezetni a gyakorlatot, hogy ha valaki ilyesmibe csúszik bele, ahogy van ideje, jöjjön le látogatóba, vagy a táborzáró összejövetelre.

Nem szabad elfelejteni Örsék júniusi gyerektáborát sem, arról külön cikk emlékezik majd meg.

Zárásként: Köszönök mindent, reményteli várakozással nézünk a szeptember elé, és

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, HOGY EBBEN AZ ÉVBEN IS TANÍTHATTALAK BENNETEKET,TANÍTOTTATOK ENGEM.

Osu!

Shihan

53 megtekintés

Kovács Károly +36 30 / 203 0438  | kozponti.budo.akademia@gmail.com | www.facebook.com/budoakademia © 2014 by Budoakadémia