top of page

Adventi időszak jitsu módra

Az ünnepekre várva a gyerekek az adventi naptár fiókjait nyitogatják karácsonyig. Mindenki másképp készülődik a fontos időszakokra.

Arra gondoltunk, ezt a várakozással teli periódust és az övvizsgákra való ráhangolódást néhány olyan gondolattal töltenénk meg mi, melyet Shihan osztott meg velünk.

A témánk most az volt, hogy a Ju–Jitsu szellemi bázisa hol helyezkedik el és ő hogyan értelmezi?

"Elsősorban az értelmezésekkel kell foglalkoznunk. A Budo a Japán harci stílusok összefoglaló neve, ami nagyjából kilenc ágazatot érint. Ez a kilenc ágazat a régi harci eljárásokból származó , külön kidolgozott technikai szegmensekre épülő stílusok. Azt is tudni kell ehhez, hogy meglehetősen ,,modern ,, - pár száz év - ,, elnevezésről beszélünk, amit a do szó modernebb ,,útjárás,, kifejezése is mutat. Azt is tudni kell, hogy az értelmezési határok sok esetben nem élesek és sok vizes lepedő húzható ugyanarra a fogalomra. A Bushido a harcos szellemi ,erkölcsi útmutatója. A Budo ideológiai alapja. Ezt azért tartottam fontosnak tisztázni, hogy lássátok tudom mi a különbség közöttük ,de én most a saját BUDÓM RÓL és a saját szemléletemmel nézve fogok pár gondolatot megosztani, ha már kérdeztél. A Bushidóról meg érdemben azért nem beszélhetek, mert nem vagyok Japán szamuráj. Ezért a Budo most egy más értelmezést fog kapni a jobb megérthetőség okán. Biztosan sokan felkapják ennek ellenére a fejüket és maradjunk csak a kaptafánál felkiáltással már döfködik is belém a wudu tűket, de, aki megérti mi szól a szívemből annak mindegy, milyen körítéssel tálalom ezeket a gondolatokat. A hétköznapi beszédben pedig már annyira elmosódott ennek a határa és oly gyakori ennek árnyékában ezekről beszélni, hogy már csak ezért sem tartom oly kirívónak az ilyettén való használatát. A Budo – m- egy fizikálisan gyakorolt ,tapasztalati úton tanult életérzés ,amely tartalommal tölti be azt a filozófiát, mely szerint kellene viszonyulnunk ahhoz az ajándékhoz , amit életként kaptunk. A Budo-t önmagáért és önmagunkért gyakoroljuk, amibe – az én véleményem szerint – belefér még a versenyzés is, amennyiben az egyensúly nem tolódik el ennek irányába. Kassai Lajos lovas íjász mondta oly találóan, hogyha a régi magyarok ismerték volna a szénszálat ,biztosan abból készítették volna az íjaikat. Tehát a Budo is egy élő, fejlődő,változó közeg, ami nyitott az újra, de megőrzi az alap értékeket, nem áldoz be azért mindent az eredményért.

A harcosok szellemi háttér támogatására is gondolok itt, amely erőt adott a bátorsághoz, hogy adott esetben könnyedén hagyják hátra az életet. Ez a szemlélet kéz a kézben jár és ennek megfelelő vallási szemlélettel is rendelkezik, bár ezzel nagyon kell vigyázni, mert Ázsiában megszokott dolog ennek szektalizálódása. Nem akarom bántani például az Aikido művelőit, de Uyeshiba és az általa vezetett vonal tipikusan ez, illetve ez volt. A vallási háttér a shintoizmus, buddhizmus nagyon is kézzelfogható és gyakorlati válaszokat, megoldásokat és jövőképet ad a harcos halál utáni életéhez és ez megnyugtató volt a számukra. Európai embernek nehezebb megérteni mindezt ,ami Ázsiában természetes közegként vesz kőrbe. A harc tanítja meg a budo útján járót, hogy az élet milyen törékenyen múlandó és ezért ez felértékelődik a szemében. Kitárulnak a mindennapok apró értékei és átértékelődnek a múló , megszerezhető hívságok valamint a társas kapcsolatok is opcionálisabbá válnak. A budoka tanítója a harc. A harc fáj. A harc őszinte és kegyetlenül megmutatja mi a különbség az önmagadról alkotott kép és a valóság között. Összeütközésbe kerülsz nap ,mint nap önmagaddal és vagy képes leszel tovább haladni vagy elbuksz. Nincs több alternatíva. Ha eddig ,, arc voltál,, itt a teremben hamar a helyére kerül az erősorrend és a sor végén találod magadat ahol vár az alázat.

Az alázat nagyszerű dolog. Leveted a régi csillogó, villogó énedet, kapsz egy fehér övet ,valamint egy lehetőséget vele, hogy újra építsd magadat. Ez minden ami a ,,kezdő csomagban,, van. És ne hidd ,hogy ez csak egyszeri dolog. Minden vizsgával újra kezdő leszel, bár egy másik emeleten. Megtanulod azt, hogy részleteiben szemléld a világot, csodálkozz rá minden pillanatára és ragadd meg minden szépségét. A Budo maga az élet és segít ennek a szemléletnek a kialakításában, de nem távoli szemlélőként, hanem tevékeny részeseként. A technikák eredményes használatához meg kell látni azok fizikai és főleg energetikai tulajdonságait. Nem tudsz győzni csak izomból, mert egy erősebb mindig lesz. Egyszerűen nem tudsz annyit edzeni és erősíteni, hogy mindig bajnok maradj. Geesing, Tokio Judo olimpiai bajnoka mondta: nem azért győzött a japánok felett ,mert erősebb lett volna, hanem mert jobban értette a ,,judo lényegét,, mint ők. Ez az értés ,megértés az erre való törekvés tölti ki igazán az erre fordított időt. A többi, fizikális edzés ennek csak 10% -a vagy annyi sem, de tudni kell : ez fontosságban pontosan egyenrangú a többivel, mivel ez adja a tapasztalati fead beck- et visszajelzést, igazolást.

Tökéletes szimbiózis. Mintha a természetben élnél, ahol az életért kölcsönösen kell megértenetek egymást. Igaz, rettenetesen hiányozna a ,,Győzike show", meg az igazán nagy társadalmi és filozófiai értékeket felvonultató Balázs,meg Jucika vagy mi a manó- show-k……"

Kovács Károly Shihan

40 megtekintés
bottom of page