Évnyitó  buli

October 21, 2019

 

Rendhagyó évnyitó találkozót tartottunk idén Székely Sanyiék otthonában. Az általánostól eltérően nem Sződre mentünk, hanem Sanyi felajánlását elfogadva megszálltuk érdi otthonát.

 

Sajnos rengetegen nem tudtak eljönni, munka,  betegség  miatt  és ugye a szombati nap versenynap is volt, ezért ,,csak harminc,, körüli létszámot produkáltunk.

Sikerült előre belőni ezt a meleg, napos hétvégét és mire jött a szürkület majd mindenki a kertben röplabdázott, verekedett vagy éppen az Unicumos üveget ölelgette.

   

Shihan megdöbbentő változásokon ment át az elmúlt időszakokban és most már csak egy egészen rövid, öt perces – állandóan beszólásokkal tarkított -  nyitó beszédében foglalta össze az egyesület – heti három edzés és külön haladó edzések – ezéves feladatait, majd köszönte meg Erikának és Sándornak a vendéglátást egy ajándék kosárral.

 

 

(Képek a galériában)

 

 

 

Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik sütöttek főztek, kocsival szállították a résztvevőket.

 

Kívánunk ezúton is mindenkinek vért, szenvedést és megérdemelt eredményeket erre az évre :)

 

 

 

Please reload

Featured Posts

2017 év fotói már a honlapon

December 31, 2017

1/7
Please reload

Recent Posts

March 31, 2020

March 25, 2020

March 21, 2020

Please reload

Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Classic
  • Twitter Classic
  • Google Classic