Tisztelt Látogató!

 

Azt gondolom, hogy a Jiu–Jitsu jellemzése nem vonatkozhat csak a szó szerinti leírására, hanem képviselnie illik az akadémia gondolkodását is erről.

 

A „Jiu-Jitsu” írásmód és helyes kifejezés az egyik legvitatottabb kérdés. Szó szerinti fordításban a lágy művészet kifejezés terjedt el a legelfogadottabban. Mivel eredete a múlt homályába vész és nincsen olyan ryu–iskola, amelyhez az eredet köthető, ezért a rendszer elgondolást célszerű használni. A Jiu–Jitsu elnevezést számos más előzte meg – wajutsu, kumi uchi, hakuda , stb. A Jiu–jitsu latin betűs leirata önmagában is számos változatban létezik, köszönhetően a többszöri fordításoknak, valamint a különböző szervezetek önmaguk elkülönítésekor használt betű változatai. A kezdetben használt Hepburn leirat is sok értelmezésen ment át. Mi a jiu-jitsu írásmódot használjuk. A jitsu azonban ettől függetlenedve maradjon számunkra az, ami.

 

Az általunk tehát Jiu–Jitsu-nak nevezett rendszert katonai kiképzésnek tekinthetjük. Katonák oktattak katonákat és mindig az adott katonai populáció vagy klán sajátosságainak és céljainak megfelelően. A jiu–jitsu technikái az évszázadok háborús tapasztalatai alapján alakultak ki. Művelőinek, a szamurájoknak, egyetlen dolguk volt: a harc és az arra való felkészülés.

A Jitsu-ra is természetesen hatással voltak a különböző idegen nemzetek harci módszerei, mint a kínai kempo, de a Jitsu maga is mint egy ősfa meghozta a saját hajtásait. Csak a teljesség igénye nélkül is tekintve: Wado ryu karate vagy az Aikido, Judo, hogy csak a legismertebbeket említsük, hiszen alapítóik Jitsu mesterek voltak, illetve közel álltak hozzá. Azonban ezek már csak a Jitsu technikai rendszerének egy-egy szegmensét emelték ki, azt fejlesztették. Bár minden Budo stílus felsorolja rendszerében a technikák szerves egységét, mégis azt kell mondanunk, hogy a gyakorlatban azokat a fő szegmensen kívül nem vagy csak alig gyakorolják. Ennek oka talán a versenyek szabályai vagy a látványos haladás érdekében elhanyagolt alaposság lehet.

A Jiu–Jitsu úgy szellemiségében, mint technikai rendszerében olyan komplex egységben maradt, ahol sem a technikák gyakorlásából sem a szellemi oktatásból el nem vett semmit. Ezért szoktam a Jitsu-t az élet komplexitásához hasonlítani. A bennünket körülvevő világból sem hiányozhatnak a színek, állatok, emberek, tárgyak és elemek. Ha nem gyakorolnánk a technikai rendszereket egységként, nem foglalkoznánk a szellemi megerősítéssel, az olyan, mintha elvennénk a fákat, aztán a házakat és egyre kevésbé hasonlítana már arra a földre, ahol jól érezzük magunkat. A jitsu-t tehát át kell élni, élni kell vele. A jitsu a napi higiénia és kultúra része. Csak akkor működik, ha áthat, átitat.

 

Mondják, hogy nyelvében él a nemzet. A Jitsu is élő rendszer. Állandóan formálódik, alakul. Kialakul európai és amerikai arculata is, ami nem baj. Azonban nem szabad elfelejteni honnan származik, mire alapult. Ezért mi itt az akadémián olyan utat járunk, aminek alapja a hatalmas földrajzi távolság ellenére is az eredetkutatás és európai felfogáshoz való legharmonikusabb felfogástársítás. Mondják, hogy a Jiu–Jitsu állandó útkeresés, de mindamellett, hogy az Akadémia  nyitott erre, mégis magában hordja azt a veszélyt, hogy mindig az új felé fordulunk, és nem mélyülünk el a saját ,,tudományunkban”.

 

Ezért a kezdők alapozó évei után a haladók a szamuráj fegyverek használatával értik meg az addig tanultakat, így ezek oktatása rendszerünk szerves része. Mindezért megalapozott véleményünk, hogy a tradicionális jitsu felfogást és oktatást kell preferálnunk, még akkor is, ha kulturális és földrajzi távolságunkat tekintve ez egy idegen közegben nehézségekkel jár.

 

Kovács Károly Shihan