(Ez a bejegyzés egy hosszabb cikksorozat első része, amiben körüljárjuk, hogy kik vagyunk mi, hogyan képviseljük a harcművészetet Magyarországon, mik a gyökereink. Lesz szó az egyesület értékeiről, a jitsu történetéről, szamurájokról, Japánról...)
rész:
Egyensúly
Tanítvány: A danvizsgára való felkészülés alatt belekóstoltunk a kendo, kenjitsu és az iaido alapjaiba. A vizsgára összeállítottunk egy olyan technikai sorozatot, ami ennek az esszenciája volt. Most viszont profi tanárt kértél fel erre. Azt mondtad, hogy az egyensúly miatt van erre szüksége a haladó tanítványoknak.
Ezt hogyan érted? Egyensúlytalanságban vagyunk?
Shihan: Elsősorban nézzük, mit érthetünk jitsu és do* alatt.
A jitsuban első a megsemmisítés: a harcos, de még inkább a klán győzelme a cél. A jitsu csak elnevezése ennek a harci felfogásnak, ami brutális és semmi nem számít a cél érdekében. Ebben feloldódik az egyén. Ezt kompenzálta a Bushido. A kor katonái- e szerint az íratlan erkölcsi és viselkedési etikai kódex alapján éltek. A jitsu ezt az életvitelszerű katonai felfogást volt hivatott jellemezni.
Ehhez hasonló kódex megvolt és megvan a világon minden katonai szervezetben, akár a mai kommandósokat nézzük, vagy a középkori keresztes lovagokat, vagyis minden professzionális katonai életmódot követő közösségben.
A szamuráj legfőbb fegyvere a katana, ami nem egyszerű fegyver volt a számára, hanem spirituális kötődést is érzett a katana „lelke” és saját sorsa között.
A szamuráj harctéri technikái is alapvetően a kardra épültek, és pusztakezes megoldásait is ebből a mozgásból merítette. Vagyis a jitsu technikák a kenjitsu (kard technikák) pusztakezes adaptációi.
Ezért, ha nem értünk kard használatához, magát a jitsut sem értjük meg teljes egészében, és ez nem csak a szellemiségre vonatkozik, hanem a technikai részekre ugyanúgy igaz.
A do egy modern kori útkeresés, és inkább az egyén fejlődésével foglalkozik.
Ez létrejött volna mindenképpen, de a történelem ezt a folyamatot - a Meidzsi restaurációval - alapvetően felgyorsította. A harcosok, és a Japán kultúra új utakat keresett a régiek romjain.
Ma a DO-kban: azaz a judo, kendo, Iaido, karate-do, eltávolodás figyelhető meg az eredeti (kora 20. századi) elképzelésektől a versenyzés felé. Olimpiai, Világ- és Európabajnokságokon szereplő sportágakról beszélhetünk. Több már bennük a versenyszemlélet, mint a do vagy akár a jitsu felfogása. Ha ez a do természete, akkor ezt kell elfogadni.
Ez az eltávolodás-újraértelmezés ránk is érvényes. Európában élünk, többé – kevésbé békében, és termi körülmények között dolgozunk. A technikák eredményességét csak szabályrendszerbe szorított versenyeken mérhetjük le. Ez valahol jó is, mert természetesen tisztítja a technikákat, de másik oldalról pedig szakbarbárrá változtathat.
Ugyanakkor nálunk kemény az élet a dojoban, és az edzések tipikusan versenyszemléletű módszertannal folynak.
Egyre kevésbé használjuk a Japán szakterminológiát, - a tanítványok lusták is megtanulni -, pedig ha az orvos elhagyja a latin megnevezéseket, soha nem fogják megérteni egymást küldföldi kollégájával.
Megvan a veszélye, hogy elfelejtjük honnan is jön a jitsu.
Elfelejtjük, hogy a technikák a kardkezelésre, annak ismereteire épültek.
Így, ha nem ismerjük a kardot, átmegy egy európai felfogású csukló-tekergetésbe, ahol a technika már egyre kevésbé lesz használható, és eredményes. Addig működik, amíg az uke szépen egy helyben áll és engedi dolgozni az tori-t. Olyan, mintha kihúznák az áramot a számítógépből és képtelenek lennénk papír alapú – ne adj Isten logarléc alapú számítások elvégzésére.
Viszont azt is látni kell, hogy az iaido tanulására zöld öv alatt nem alkalmas senki. Pörgést tanultak nálam a tanítványok, türelmetlenek és csak öt-hat év elteltével nyugszanak le ehhez megfelelően. (Bár, ahogy elnéztem, dan körül is reménytelen eseteket láttam… :) )
Összefoglalva: külső stílusú, erő jitsu felé mentünk el. Az Iaido meg belső stílus, belső energiákat használ.
A kard csak eszköz arra, hogy megtaláld önmagad.
Kénytelen vagy magadra és az alaposságra koncentrálnod gyakorlás közben.
Nem szép és modortalan hasonlat, de én így fogalmaztam meg: Hogyha nagy a csatorna esésszöge, a víz elhagyja a sz@rt, és az ott marad, egyre nagyobb gondok közepette. Az erő, a gyorsaság elrejti a technikai hiányosságokat és már csak a külső erőt látjuk, ahol már az egyén egyre jobban elhalványul, és eltűnik.
Ép testben ép lélek. Az a gond ezzel, hogy két anya el tud beszélgetni az anyaságról. De ha belepusztulnak sem tudják megértetni azzal, aki nem esett át rajta. Ez is ilyen. Az iaido és Anita sensei feladata ezeknek az érzéseknek a felszínre hozása.
Az iaido is do, és egyre modernebb. Viszont Anita képviseletében egy Koryu* iskolát tanulhatunk. Ezért kértem meg a mestert, hogy tanítson minket. És minél inkább haladunk előre az „erő-jitsuban”, annál nagyobb szükségünk lesz erre.
* Budo, Do: https://en.wikipedia.org/wiki/Bud%C5%8D
*1876 előtt alapított harcművészeti iskola, jelentése kb. old-school. https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_kory%C5%AB_schools_of_martial_arts