• budoakademia

Mi közünk van Japánhoz? Avagy a legendák fontosságáról, és a kemény edzésről

Frissítve: 2020. szept 23.

"Az Akadémia fejlődési pontjairól, és az ide vezető útról" sorozat 2. része:

Mi közünk van Japánhoz? Avagy a legendák fontosságáról, és a kemény edzésről - beszélgetések Shihannal.




Tanítvány: Ránk azt szokták mondani tradicionális jitsu-t csinálunk. Igaz ez? Mi a víziónk, mint egyesület, és kik a célcsoportunk?


Shihan: Jól mondod, vízió… Én szamuráj vagyok?


Tanítvány: Nem hiszem…


Shihan: és Te az vagy? Nem hinném.


A Jiu- Jitsu egy elnevezés, ami nagyjából katonai kiképzési rendszert takar. Eljárás, amibe az oktatási módszertan, speciális fegyverek használata és pusztakezes technikák tartoznak. Ezek akkoriban ugyanolyan titkosak voltak, mint manapság minden hadseregnél.


Ez egy ázsiai országban kialakult rendszer, ami a helyi sajátosságokat figyelembe véve különbözött csak az európaitól. Egy ország sem adja ki a tuti értékeit, elhiheted, hogy csak a felszínt kapjuk. Imádom, amikor azt olvasom, hogy „ősi klán megbízott Japán iskola” képviselője. Ezek 90 %-a hazugság, és a megfogalmazás csak ennek elhitetésére alkalmas. Vannak képviselők, de ez többnyire üzlet. Az igazán tuti dolgok családon belül maradnak.


Mivel Te sem és én sem kelünk fel hajnalban és gyakorlunk egész nap titkos és halálos technikákat, nem igazán mondhatjuk, hogy tradicionális jitsut csinálnánk, hiszen akkor alapból hivatásos katonák lennénk.

Shihan: Tulajdonképpen mit is jelent az a szó, hogy szamuráj?


Tanítvány: Aki szolgál.

Shihan: Így van. De visszatérve a szamuráj katonai hagyományokhoz… én azért nem mondanék le erről az örökségről. Attól még, hogy nem követjük azt az életmódot egy az egyben. Ha azt mondjuk, hogy tradicionális, és tudjuk a helyünket, akkor nem is olyan nagy becsapás.


Tanítvány: Miért?

Shihan: Az a helyzet, mint a Mikulással. A kisgyerek hisz benne, mert mese és legenda, de több is annál: varázslat, misztikum. Aztán jön az ébredés és a keserű csalódás, amit általában egy felvilágosult, gyökér felnőttnek köszönhetünk. Felnővén egész életében vágyakozni fog arra a varázsatra, ismét hinni akar benne, majd elkezd mesélni a gyerekének, így aztán ismét átéli a misztikum varázsát. Talán.

A mostani nemzedék nem ismeri a Mikulást. Nekünk a Budo legenda volt, hatalmas és legyőzhetetlen harcosokkal, akiknek nem számított, hányan támadják őket, és pusztakézzel hajtottak végre hőstetteket. Olvastunk. Könyveket, és nem zanzásított internetes információkat. Varázslat volt, kézzelfogható emberekkel, az átlagos teljesítményt jóval meghaladó és elképzelhetetlen tettekkel.

Mit gondolsz, hogy terjedt az aikido, karate vagy judo?


Kikötőkben, lebujokban magas összeget ajánlottak fel, annak aki kiüti ezt a kicsi Japcsit. Naná, hogy mindenki ezt akarta megtanulni, amikor száz kilós izmok repültek ki a ringből.


Amikor én gyerek voltam a karatéról annyit tudtunk, hogy téglákat törnek, és aki fekete öves, az „halálos mester”. Mi más várható, ha egy tégla eltörése is minimum ambulanciát jelentett, de aztán látjuk, hogy öt-hat és több tégla is egyetlen ütéssel eltörhető. Ez túl van minden izom és erő teljesítőképességén. Túl van minden ismert komfortzónán.

Mindenki ilyenné akart válni. A titkok beavatottjának, hatalmas harcossá, celebbé.

Aztán amikor az ember rájön, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra, akkor mi mesterek átalakítjuk ezt az ambíciót versennyé, versengéssé, ami mentén már a fizikai erő is megszerezhető.

Ma felnőtt egy nemzedék Mikulás nélkül. Nincsenek mesék és mondák, pedig nagyon kell a léleknek. A Budo ennél azonban sokkal-sokkal több.

Tanítvány: Azért mert keletről jön?

Részben. Van egy dolog, amit az európai ember elfelejtett, és kiéhezve csapott le rá pár száz évvel később: Ez a hit, és a belső energiák mozgósításának képessége. Ez adta azt a pluszt, amivel felülkerekedtek kezdetben az ázsiai harcosok, amikor átjöttek az öreg kontinensre.

De ma versenyekről, súlycsoportokról, szabályokról beszélünk, nem arról, hogy mit is csinálunk valójában. Az Akadémiát európai edzésmódszerekkel, de a gyökerek felé vezetjük.


Olyan gyökerek felé, amelynek útmutatását nekünk is előbb még fel kell fedeznünk.

Európai mércével megemészthető tradicionális felfogással igyekszünk megérteni az eredeteket, és tartani a múlt és jövő egyensúlyát.

Tanítvány: Ez miben nyilvánul meg?

Nem véletlen például, hogy a danosoknál kötelező a kard technikák és a kardhoz köthető filozófia tanulása.


Egy jitsu mester hagyományos értelemben Budo mester is, vagyis „szamuráj”, akihez odatartozik a kard.

A jövőnk a múltban van. Nem kell mindent átvenni egy az egyben, de ha megérted a lényeget, azt már alakíthatod. Egy hasonlattal élve: ha letetted a nyelvvizsgát, utána úgy beszélsz, ahogy akarsz, azt mondasz, amit akarsz.

Tanítvány: Te hogyan képviseled ezt a tradicionális felfogást?

Tulajdonképpen én nagyon átverek mindenkit. Kiszolgálom, sőt zászlóvivőként lobogtatom a vérfolyásig tartó edzéseket, mert hiába beszélnék én a kelet, és a belső energiák értékéről, senki nem elég türelmes ehhez, elmennének az emberek. Ám ha már eleget izzadt és elfáradt, barna vagy danos korában már lehet beszélni a fejével, és akkor már annyira elvarázsolódott, hogy nem fogja abbahagyni a jitsu-t, és elkezd a belső kérdésekkel is foglalkozni.

Ezáltal a jitsu nálunk személyiségnevelés is.


A gyerekeknél keződik és felnőttkorban is folytatódik. Az igazi edzés pedig danos korban kezdődik. Addig csak az alapokat tanulják meg a tanítványok.

Ezt, és ezeket az értékeket felismerik a szülők is, és nem csak edződni, nevelődni is hozzák a gyerekeket. A rendszerünk mindenki számára emészthető, de talán a legideálisabb nyolcadikos és junior korosztályban elkezdeni jitsuzni.



(A kép egy 13. századi japán festmény, szamurájokat és banditákat ábrázol, köztük pedig egy fehér férfit. )



Kovács Károly +36 30 / 203 0438  | kozponti.budo.akademia@gmail.com | www.facebook.com/budoakademia © 2014 by Budoakadémia